Hogy keltsunk feltunest Salasacaban?

Szoval itt vagyok, festegetek, a ket tunderi fiut tanitgatom, de mar csak egyetlenegy napig, aztan ismet utra kelek. Teeganp iszonyu meleg lett nap kozben, ugy tuzott a nap, hogy meg lehetett vakulni, es hihetetlen tempoban melegitette ezt a szinte fekete vulkani homokot, amilyen itt a talaj. Antonia (egy lany, aki neha jon es ultetget a kertben) felajanlotta, hogy levisz minket a sulibol, igy nem kellett gyalogolnunk. Ennelfogva en nem csereltem at a kb combkozepig ero festosnadragot a hosszura, mondvan a haznal csak kiszallok es bent is vagyok. (A gyerekek meg mar megszoktak, mar nem kerdezgetik, hogy hol nadragom, mint az elso napon) Itt szonte monden delutan nagy nagy szel kerekedik es csak fujja iszonyu erovel ezt a homokos port. Szornyu. Az ember ki sem szeret mozdulni, de a hegyrol lejonni sem egy alom. Szoval jovunk le Antoniaval kocsival, a sarkon meglatom a zoldsegest eszembe jut, hogy kiszallok gyorsan veszek par dolgot, igy fel utat legalabb megsprolok a porban setaval (csak egy iranyba haza kell jutni). Es mar ugrok is ki a kocsibol. Abban a pillanatban, ahogy elindulok, sok szempar bamul ram csodalkozva, hirtelen nem is ertem, aztan radobbenek... Termeszetesen majdnem mindenki nepviseletben. A nok osszesugnak , de meg igy is hallom a quetchua nyelv vicces hangzasu szavait, amik nem sok jot sejtetnek. A ferfiak arca felderul, bar nehany megbotrankozva nez. Azt sem tudom hova bujjak, Antonia persze mar elhajtott. Gyorsan eloturom a hatizsakombol a puloverem, magamra kototm hatha takar valamit, es emelt fovel megyek vasarolni... Hazafele mindenki utanamfordul, meg a boltokbol is elobukkannak a fejek. Alig varom hogy hazaerjek, Anna eppen jon ki a hazbol, meg o is ramnez,korunez, es rohog. Mondom neki, mar rajottem, rossz huzas volt, serenyen bologat...